2014. április 30., szerda

Psi Holo

akusztikus hangprogramozás az emberi fül portot használva


A Történet valahol 2010-2011 környékén kezdődött, amikor kaptam egy gitárt. Előtte soha nem gitároztam, sőt - bár abszolút zenei hallásom van - zenéléssel sem foglalkoztam. Megjegyzem, most sem, ám ennek kifejtésére pár szónál azért több kell. Ugyanis felvetődik a kérdés, ha soha nem gitároztam, akkor hogyhogy a gitár kézhezvétele után egy héttel egy ilyen felvétel készülhetett, amikor tulajdonképpen először fogtam komolyabban a kezembe?




A cél az volt, hogy teljesen új megközelítéssel álljak a dologhoz és igyekezzek világszínvonalon alkotni valamit. Az új megközelítés a csak jobb kezes gitártechnika lett, amiben olyan szemlélettel állok a hangszerhez, mintha egy matrixnyomtató lennék, ahol a 6 húr adja a lehetőségeimet, az 5 ujjam pedig az eszköztáramat. Persze ez így nem pontos, mert azonnal rájöttem a 2 ujjas technikára is, ami szintén képes térhatást kelteni az agyban, ami a holografikus programozás egyik alapja.




Ehhez a technikához nincs szükség a gyakorlásra, így lényegében csak akkor vettem elő a gitárt, amikor hangfelvételeket készítettem. Ezek a hangfelvételek tehát valósidőben és élesben készültek. Nem tettem mást, mint ráhangolódtam egy energiasugárra és átkonvertáltam zenei frekvenciákra. A felvételek között vannak olyanok, amiben a gitár fa részén az ujjaimmal dobolok, ami az értő fül számára mutatja, mit is csinálok, ám az csak 2D-s megvalósítás. A térhatáshoz szükség van a húrokra. Amikor két húrom elpattant, akkor érkezett meg a bipolar hangzás, amivel a jelenlegi zenei-programok készülnek.




A jobbkezes gitározás lényege az, hogy az agy racionális féltekéjével generálunk - akár - érzelmeket. Ugyanis azzal, hogy muzikalitást viszek abba, ami amúgy értelmezhetetlen hangsorozatokból állna, érzelmi reakciót váltok ki a hallgatókból. Most mindegy az, hogy ez elismerés vagy idegesség. A hangprogramozás elméletének megértése akkor könnyebb, ha az ember már hallott fax-ot, vagy ZX Spectrumot, itt is ugyanolyan programok töltődnek az agyba. Ha felvetődne a kérdés, lehet-e érzelmeket közvetíteni a racionális agyféltekével, arra az a válaszom, hogy az mp3 formátumban hallgatott zenéből is áradnak az érzelmek, pedig az mp3 nem áll másból, mint 1-esekből és 0-ákból!

A következő felmerülő kérdésre (bárki megtanulhatja-e ezt) a válasz már nehezebb. Ahhoz ugyanis, hogy az 5 ujj harmonikusan mozogjon, olyan fejlettségű agyra is van szükség. Emellett az intuitív képességeknek is magas szintűeknek kell lenniük, hisz a sugár, amit átkonvertálunk a zenei hangok sorozatára, egyáltalán nem mindegy, honnan érkezik és milyen minőségű.

Mi történik az emberrel, ha ilyen zenéket hallgat?

Valószínűleg először felkészületlenül éri azt az agyat, amelyik ahhoz szokott, hogy az érzelmek a bal kéz felől jönnek. Ezért sokan ingerülten reagálhatnak rá, illetve a védelmi reakció az lesz, hogy rossznak értékelik és elutasítják. Akik viszont felismerik benne a zenét (ami nem a hagyományos dallam-alapokra épít), azaz megtalálják hozzá a Kulcsot, azok számára sokat jelenthet. A gyakorlati haszna az, hogy felélednek olyan spirituális képességek, amik a gyerekkorban működtek utoljára. Ezzel a módszerrel lehet gyógyítani (akár tömeggyógyítani is) és ki lehet kerülni a spirituális mestereket (akik ki tudja mit várnak el valójában a beavatásokért), azaz önbeavatásokra is alkalmas.

Miért ilyen gyors a ritmusa?

Ez a ritmus megegyezik azzal, amit az emberek lábában remegő idegesség generál. Azaz felveszi azt a ritmust és így fejt ki gyógyhatást.

Vannak-e veszélyei?

Vannak. Elsősorban az olyan emberekre, akik nem készültek fel erre és túl komolyan veszik. Ők akár elmegyógyintézetben is kiköthetnek, mert ha túl sok olyan impulzus éri az agyat, amivel az nem képes megbirkózni, akkor a tudat magasabb dimenziókba emelkedik, az az alatt lévő valóságokban így nem lesz jelen. Felkészülni erre úgy lehet, hogy az ember olyan életet él (világszemlélet-életmód váltás) és lelassítja az élettempóját, hogy a tudatát képes legyen kivonni az ügyek erdejéből.